A 2015-ÖS VERSENYNAPTÁR

2014/12/22. - írta: Baton

A 2015-ös évad a Formula-1 történetének 66. idénye lesz, mely március 15-étől november 29-ig tart majd.

A tervek szerint a 2015-ös szezon 21 futamból áll majd, mellyel - ha valóban megvalósul - ez lehet minden idők leghosszabb Forma-1-es szezonja. A legnagyobb változást a 23 év szünetet követően visszatérő Mexikói Nagydíj jelenti, melyet mindenszentek napján rendeznek majd Mexikóvárosban, ám nem a közép-amerikai ország az egyetlen, amely visszakerült a naptárba. Bár még folynak a tárgyalások róla, úgy tűnik, Dél-Korea is visszakaphatja a futamrendezési jogát, s így egy év kihagyást követően újra felbőghetnek a Forma-1-es motorok a yeongami aszfaltcsíkon. A Német Nagydíj helyszíne egyelőre kérdéses, ám a Hockenheimring és Nürburgring párharcában egyre inkább ez utóbbi tűnik esélyesebbnek.

A 2015-ÖS IDÉNY (TOVÁBBRA SEM HIVATALOS) VERSENYNAPTÁRA:

Március 15. Ausztrál Nagydíj Melbourne
Március 29. Maláj Nagydíj Kuala Lumpur
Április 5. Bahreini Nagydíj Sakhir
Április 19. Kínai Nagydíj Sanghai
Május 3. Dél-koreai Nagydíj Yeongam
Május 10. Spanyol Nagydíj Barcelona
Május 24. Monacói Nagydíj Monte-Carlo
Június 7. Kanadai Nagydíj Montreal
Június 21. Osztrák Nagydíj Red Bull Ring
Július 5. Brit Nagydíj Silverstone
Július 19. Német Nagydíj ?
Július 26. Magyar Nagydíj Mogyoród
Augusztus 23. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
Szeptember 6. Olasz Nagydíj Monza
Szeptember 20. Szingapúri Nagydíj Szingapúr
Szeptember 27. Japán Nagydíj Suzuka
Október 11. Orosz Nagydíj Szocsi
Október 25. Amerikai Nagydíj Austin
November 1. Mexikói Nagydíj Mexikóváros
November 15. Brazil Nagydíj Sao Paulo
November 29. Abu-Dhabi Nagydíj Yas Marina
Szólj hozzá!

A 2015-ÖS PILÓTAFELÁLLÁS

2014/12/22. - írta: Baton

A McLaren múlt heti bejelentését követően teljessé vált a jövőre biztosan rajthoz álló csapatok és versenyzők névsora.

CSAPAT MOTOR PILÓTÁK
Mercedes Mercedes Lewis Hamilton
Nico Rosberg
Red Bull Renault Daniel Ricciardo
Daniil Kvyat
Ferrari Ferrari Sebastian Vettel
Kimi Raikkönen
Williams Mercedes Valtteri Bottas
Felipe Massa
McLaren Honda Fernando Alonso
Jenson Button
Force India Mercedes Nico Hülkenberg
Sergio Pérez
Toro Rosso Renault Max Verstappen
Carlos Sainz Jr.
Lotus Mercedes Pastor Maldonado
Romain Grosjean
Sauber Ferrari Marcus Ericsson
Felipe Nasr

 

A Caterham indulása továbbra is kérdéses, míg a Marussia szinte bizonyosan nem lesz ott a 2015-ös mezőnyben.

Szólj hozzá!

A MERCEDES EGYIK SZEME SÍR, A MÁSIK NEVET AZ ABU-DHABI NAGYDÍJ UTÁN

2014/11/25. - írta: Baton

Lewis Hamilton világbajnok lett, Nico Rosberg autója viszont meghibásodott - kettős érzések a német alakulatnál.

Fantasztikus szezont zárt a Mercedes gyári alakulata, idén ugyanis 19 Forma-1-es futam alatt 16 győzelem (ebből 11 kettős diadal), 18 rajtelsőség, 12 leggyorsabb kör valamint 31 dobogós helyezés került az egylet neve mellé, és ami ennél is fontosabb: mindkét bajnoki címet ők nyerték. Örömükbe azonban némi üröm is vegyült, a 2014-es autó megbízhatóságával ugyanis több alkalommal is problémájuk volt – például a mindent eldöntő Abu-Dhabi Nagydíjon, ahol Nico Rosberg versenygépe hibásodott meg, melynek következtében a német pilóta nemcsak a pontzónából csúszott ki, hanem a bajnoki cím megszerzésének lehetőségét is elveszítette.

„A futam nem volt ideális a csapat számára, hiszen egy kettős győzelemmel szerettük volna elbúcsúztatni ezt az évet” – mondta a csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe az egyik legismertebb független Forma-1-es újságírónak, Adam Coopernek. „Ez volt a célunk, ezért jöttünk ide! Ezt természetesen közöltük Nicóval is, noha egy kettős győzelem egyet jelentett volna azzal, hogy mindenképpen Lewis szerzi meg a bajnoki címet” – folytatja a brit szakember, majd arról a problémáról is beszél, ami tönkretette Rosberg futamát.

„A hiba a hűtőrendszerrel és a hibrid-rendszerekkel volt kapcsolatos – ezek a problémák váltották ki az összes többit. Ez volt a baj forrása, hiszen mindent ezekre vezethetünk vissza. Minden összefügg mindennel – a turbó sem működik tökéletesen és így tovább és így tovább. Azt hiszem, ha elemezni akarjuk a szezon egészét, akkor el kell ismernünk, hogy az autó nem volt annyira megbízható, amennyire megbízhatónak kellett volna lennie, bizonyos szempontból azonban kijelenthetjük, hogy végül a hibák aránya igazságos volt. Persze, jó hogy megnyertük a versenyt és megszereztük a 16. győzelmet valamint ez az egész értelemszerűen remek volt Lewis számára!” – folytatja.

Magáról a 2014-es szezonról a következőket mondta. „Azt hiszem, ez volt a legfantasztikusabb évad! A csapat tényleg csak azt akarta, hogy a bejfejezés is tökéletes legyen. Bizonyos tekintetben ez meg is történt, persze Nico most biztosan nem így érez, viszont ő egy igazi sportember, a futam után a csapattal és Lewisszal is rendkívül tisztelettudóan viselkedett. Ezért minden elismerést megérdemel; tudjuk, hogy most nem lehet könnyű neki. Nem felejthetjük el, hogy ő nyerte az első pole-díjat és bizony ennek az elhódítása sem volt egy könnyű feladat. A szezon végén mindketten kivételesen jól versenyeztek! Ilyenkor a legnagyobb a nyomás, ilyenkor legnehezebb összetartani. Mindketten megmutatták, hogy képesek a bajnoki cím elhódítására és ez jó jel Nico számára!”

Forrás. telesport.hu

Szólj hozzá!

A TORO ROSSO MÉGIS SAINZ-NAK SZAVAZ BIZALMAT?

2014/11/25. - írta: Baton

A hírek szerint az olasz székhelyű csapat napokon belül bejelentheti a fiatal spanyol érkezését.

Carlos Sainz Jr. HD.jpgAz már a nyáron biztossá vált, hogy a Red Bull második számú alakulatának egyik versenyzői ülését a Forma-3-as Európa-bajnokság idei bronzérmese, Max Verstappen kapja, aki az eredeti tervek szerint Danyiil Kvjat csapattársaként kezdhette volna Forma-1-es pályafutását. Sebastian Vettel bejelentése azonban – mely szerint a szezon végén elhagyja a bikásokat – mindent összezavart, az osztrák alakulat ugyanis a fiatal orosz pilótát szerződtette a távozó bajnok helyére, így a Toro Rossónál ismét felszabadul az egyik versenyzői ülés.

Egy ideig úgy tűnt, hogy ezt az ülést a csapat francia versenyzője, Jean-Éric Vergne kapja, a vezetőség egy része ugyanis mindenképpen meg szerette volna tartani a tapasztalt pilótát, aki jövőre sokat segíthet a mindössze 17 éves Verstappennek (a holland is inkább őt szerette volna csapattársnak). A Marca információi szerint azonban Vergne-nek távoznia kell a csapattól, a Red Bull vezetői ugyanis a Forma-Renault csúcskategóriájának idei bajnokát, Carlos Sainz juniort ültetik Verstappen mellé – a lap úgy tudja, szerződtetését a Toro Rosso illetékesei hamarosan hivatalosan is bejelentik.

Sainz hamarosan ismét F1-es autóba ülhet, kedden ugyanis ő viheti pályára a Red Bull versenygépét az abu-dzabi teszten. Ezt a lehetőséget a hivatalos indoklás szerint a Renault-világsorozat legnagyobb géposztályában szerzett bajnoki címért kapja – a bikások védencei közül ő az első, aki elsőként végzett az egyik legrangosabb nevelőszéria pontversenyében.  A Marca legutóbbi cikke szerint érkezésével egy új támogató is csatlakozhat az egylethez, sőt adott esetben a távozáson gondolkodó Cepsa is meghosszabbíthatja szerződését – erről állítólag már megkezdődtek a tárgyalások.

Forrás. telesport.hu

Szólj hozzá!

HIVATALOS: MENESZTETTÉK A FERRARI CSAPATVEZETŐJÉT

2014/11/25. - írta: Baton

Marco Mattiacci utódja Maurizio Arrivabene lesz.

Mindössze alig nyolc hónapig volt a Ferrari csapatfőnöke Marco Mattiacci. A korábban a Scuderia észak-amerikai kirendeltségét irányító olasz még április 15-én lépett hivatalba, miután elődje, Stefano Domenicali az F1-es sikertelenség miatt úgy döntött, elhagyja a Scuderiát.

Sergio Marchionne, a márka október elején munkába álló elnöke hivatalos közleményben jelentette be, hogy Mattiacci utódja Maurizio Arrivabene lesz, aki eddig a csapatot támogató Philip Morrison (Marlboro) keresztül állt kapcsolatban a Ferrarival. „Úgy döntöttünk, kinevezzük Maurizio Arrivabenét, mert a Scuderia és a Forma–1 eme történelmi pillanatában olyan személyre van szükségünk, aki nem csupán a Ferrarit ismeri, de azt is, miként irányítják ezt a sportágat” – indokolta döntésüket Marchionne.

„Maurizio nagy tudással bír: rendkívül közel áll a Scuderiához már évek óta, tagja az F1 Bizottságnak, így tisztában van azzal, milyen változások várnak ránk. Emellett folyamatosan innovatív ötletekkel áll elő, és nagy figyelmet fordít a Forma–1 fellendítésére is. A vezetői tapasztalata rendkívül sokrétű, és ez segíthet neki a csapat irányításában és motiválásában. Örülök, hogy ezzel biztosítjuk a megfelelő vezetést a versenytevékenységünknek. Egyúttal pedig szeretnénk megköszönni Marco Mattiaccinak mindazt, amit a Ferrariért az elmúlt tizenöt esztendőben tett, és minden jót kívánunk neki a jövőre nézve!”

Arrivabene ezzel egy éven belül már a harmadik csapatfőnök a Ferrarinál. Kinevezése egyes hírek szerint annak köszönhető, hogy az olaszok vezetősége nem volt elégedett Mattiacci munkájával – a fenti közlemény alapját vélhetően elsősorban a sportpolitikai tevékenységével. Arrivabene marketing-szakemberként 1997-ben csatlakozott a Philip Morrishoz, amely cég 1996 óta a Ferrari főtámogatója. 2007 óta a Marlboro alelnöke. Az 57 esztendős olasz kiválóan ismeri az istállót, nem egyszer megfordult már a bokszutcában, s például az ő ötlete volt, hogy a csapat (a Marlboro által szintén szponzorált Ducatival közösen) évenként rendezze meg a Wroom nevű médiaeseményt az aktuális szezonok előtt. Az új csapatfőnök 2010 óta tagja a Forma–1 Bizottságnak, melyben a sportághoz kötődő támogatókat képviselte – így valóban járatos az F1 irányítótestületének munkájában.

Forrás. telesport.hu

Szólj hozzá!

ABU-DHABI NAGYDÍJ - HAMILTON NYERT, ÉS MÁSODSZOR VILÁGBAJNOK

2014/11/23. - írta: Baton

Nico Rosberg technikai problémák miatt még pontot sem szerzett.

Lewis Hamilton nyerte a 65. Formula-1-es világbajnokság utolsó futamát, az Abu-Dhabi Nagydíjat, mellyel megszerezte pályafutása második világbajnoki címét. A nagy riválist, Nico Rosberget technikai problémák sújtották, így nem volt esélye szembeszállni csapattársával.

Hamilton már a rajtnál egyértelművé tette: Rosberg, csakis a testén keresztül lehet világbajnok, a brit ugyanis a második helyről indulva könnyedén rajtolta le a pole-ból induló németet. Hamilton ezt követően folyamatosan távolodott el üldözőitől, s az első kiállásnál már három másodperc előnye volt Rosberggel szemben. A német persze nem akarta annyiban hagyni a dolgot, s egy ideig úgy tűnt, még veszélyes lehet a britre, ám a technika ördöge - akárcsak Szingapúrban - ezúttal is közbeszólt. Rosberg Mercedesében a 24. körben elromlott az energia-visszanyerő rendszer, melynek következtében három-öt másodpercet veszített körönként. A csodában ekkor talán még mindig bízó német autóját előbb Massa előzte meg, majd sorozatosan kezdte veszíteni a pozíciókat az időközben többször is leálló W05-tel. A hősiesen küzdő Rosberg végül egészen a tizennegyedik helyig csúszott vissza, és még kört is kapott a futamot, és a világbajnoki címet könnyedén nyerő Hamiltontól.

A második helyet az idény végére egyre jobb formába lendülő Felipe Massa szerezte meg, aki a futam végén még Hamiltont is üldözőbe vette, ám túl nagy hátrányból indult, így megelőzni már nem maradt ideje. Harmadikként csapattársa, az idei év egyik legnagyobb felfedezettje, Valtteri Bottas ért célba, megelőzve a másik nagy reménységet, a boxból rajtolva egészen elképesztő teljesítményt produkáló Daniel Ricciardot. Az ausztrál tehetség ezzel bebiztosította harmadik helyét a világbajnoki összetettben, Bottas pedig megelőzve Vettelt, feljött a negyedik helyre.

A talán élete utolsó Forma-1-es versenyét teljesítő Jenson Button egy ötödik hellyel búcsúzott a 2014-es idénytől. Mögötte a Force Indiai párosa, Hülkenberg és Pérez örülhetett az újabb pontszerzésnek, míg a Ricciardohoz hasonlóan szintén a pitből rajtoló Vettel egy nyolcadik hellyel zárta Red Bullos pályafutását. Az utolsó két pontszerző helyet a Ferrari szerezte meg, Alonso-Raikkönen sorrendben. A kétszeres világbajnok spanyol is utolsó futamát teljesítette idei csapatával, s bár a búcsú, talán sem az ő, sem pedig az éppen a helyére érkező Vettel esetében nem lesz könnyes, azért mégis jelentős korszakok értek ma véget.

Lewis Hamilton nyerte tehát a 2014-es Formula-1-es világbajnokságot, így 2015-től az ő autóján viríthat majd az 1-es rajtszám, A jövő évi világbajnoki szezon - a tervek szerint - március 15-én kezdődik, a szokásokhoz hűen, az Albert Parkban megrendezendő Ausztrál Nagydíjjal.

A 6. ABU-DHABI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE 55 KÖR (305,355 KM) UTÁN:

HELY VERSENYZŐ AUTÓ IDŐ RAJT
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:39:02.619 2.
2. Felipe Massa Williams-Mercedes +2.576 4.
3. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +28.880 3.
4. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault +37.237 20.
5. Jenson Button McLaren-Mercedes +1:00.334 6.
6. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes +1:02.148 12.
7. Sergio Pérez Force India-Mercedes +1:11.060 11.
8. Sebastian vettel Red Bull-Renault +1:12.045 19.
9. Fernando Alonso Ferrari +1:25.813 8.
10. Kimi Raikkönen Ferrari +1:27.820 7.
11. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +1:30.376 9.
12. Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault +1:31.947 10.
13. Romain Grosjean Lotus-Renault +1 kör 18.
14. Nico Rosberg Mercedes +1 kör 1.
15. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari +1 kör 14.
16. Adrian Sutil Sauber-Ferrari +1 kör 13.
17. Wil Stevens Caterham-Renault +2 kör 17.
Kamui Kobayashi Caterham-Renault (42. kör) 16.
Pastor Maldonado Lotus-Renault (26. kör) 15.
Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault (14. kör) 5.

 

Leggyorsabb kör: Daniel Ricciardo 1:44.496 (50. kör)

 

AZ EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:

HELY VERSENYZŐ AUTÓ PONTSZÁM
1. Lewis Hamilton Mercedes 384
2. Nico Rosberg Mercedes 317
3. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 238
4. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 186
5. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 167
6. Fernando Alonso Ferrari 161
7. Felipe Massa Williams-Mercedes 134
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 126
9. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 96
10. Sergio Pérez Force India-Mercedes 59
11. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 55
12. Kimi Raikkönen Ferrari 55
13. Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Renault 22
14. Romain Grosjean Lotus-Renault 8
15. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 8
16. Pastor Maldonado Lotus-Renault 2
17. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 2

 

A KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:

HELY CSAPAT PONTSZÁM
1. Mercedes 701
2. Red Bull-Renault 405
3. Williams-Mercedes 320
4. Ferrari 216
5. McLaren-Mercedes 181
6. Force India-Mercedes 155
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2
Szólj hozzá!

A NÉMET BILD SZERINT ROSS BRAWN VISSZATÉR A FERRARIHOZ

2014/11/23. - írta: Baton

Ő lehet Mattiacci utódja?

A manchesteri szakember visszatérése állandó téma a sajtóban. Brawn hosszú hónapok óta távol tölti a szabadidejét a Forma-1-től és csak arra koncentrál, hogy kipihenje az elmúlt évek fáradalmait.

A 60 esztendős „guru” neve először a McLaren-Hondánál került be a kalapba, majd következett a Ferrari, ahol évekkel ezelőtt hatalmas sikereket ért el Jean Todt és Michael Schumacher oldalán.

Nemrég a németek arról írtak, hogy a Ferrarinak hamarosan új csapatfőnöke lesz, miután Marco Mattiacci nem végzett igazán jó munkát, valamint Brawn is csatlakozni fog.

A brit rögtön tagadta ezt, de a BILD állítja, ez csak egy terelés, mivel bizonyos követelmények még nem teljesültek a Ferrari részéről. Ez azonban csak idő kérdése, és a németek biztosra veszik Brawn visszatérését, aki technikai igazgató lesz a Ferrarinál. A fő feladata az lesz, hogy egy győztes autót építsen Sebastian Vettelnek, aki három esztendőre írt alá az olaszokhoz, ami körülbelül 90 millió eurót jelent majd számára.

Korábban az is ismertté vált, hogy a Ferrari jövőre 60 új technikussal folytathatja tovább a munkát, miközben a rivális Mercedestől, a McLarentől és a Red Bulltól is sikerült neves és tapasztalt mérnököket szerződtetnie.

Forrás. f1-live.hu

Szólj hozzá!

MEGVAN A FORCE INDIA JÖVŐ ÉVI PILÓTAPÁROSA

2014/11/23. - írta: Baton

Akárcsak idén, 2015-ben is Nico Hülkenberg és Sergio Pérez tekerheti majd az indiai alakulat autóinak kormányát.

Az már korábban biztossá vált, hogy Nico Hülkenberg megtarthatja állását a Force India csapatánál a következő szezonban is, ám mindeddig kérdéses volt, ki lesz majd a német pilóta csapattársa. A találgatásoknak azonban most vége: bejelentették, hogy Hülkenberghez hasonlóan Pérez is marad a csapatnál.

A mexikói pilóta idén csatlakozott a csapathoz, miután a McLaren-Mercedes egy szezon után menesztette és helyét Kevin Magnussennek adta. Új csapatával hamar összeszokott, az évad harmadik viadalán pedig megszerezte az indiaiak második dobogós helyezését (az első Giancarlo Fisichella nevéhez fűződik). Az, hogy a csapat meghosszabbította szerződését, talán senkit sem lepett meg, hiszen Vijay Mallya több alkalommal is utalt arra, hogy a Force India változatlan pilótapárossal vág neki a 2015-ös évadnak. Ez Abu-Dhabiban hivatalossá is vált.

„Boldog vagyok, hogy Sergio a folytatásban is velünk maradhat” – idézi Mallya szavait a csapat közleménye. „Ő egy igazi versenyző! Idén remek munkát végzett, a sebessége és a versenytempója az egész csapatot meggyőzte. Úgy gondoljuk, fényes jövő vár rá a Forma-1-ben, csapatunk pedig mindent meg fog tenni azért, hogy a folytatásban is a lehető legjobb eszközöket biztosítsa számára és megteremtse a lehető legjobb körülményeket munkavégzéséhez. Várom, hogy a jövőben is szép sikereket érjünk el, és várom első hazai versenyét, a 2015-ös Mexikói Nagydíjat is!” – tette hozzá.

„Jó, hogy végre bejelenthettem a terveim!” – vette át a szót Pérez, aki a közlemény szövege szerint többéves szerződést írt alá csapatával. „Amikor megérkeztem a Force Indiához, egyből észrevettem, hogy a csapatnál rendkívül elszánt emberek dolgoznak, akik különösen éhesek a sikerre; büszke vagyok arra, hogy része lehetek ennek az istállónak. Otthon érzem magam, és már néhány különleges eredményt el tudtunk érni. Szeretném megszilárdítani a helyem, és a folytonosságot is fontosnak tartom. Idén versenyképes autót kaptam, és a jövőben is szép eredményeink lehetnek!”

Forrás. telesport.hu

Szólj hozzá!

MATTIACCI IS LAPÁTRA KERÜLHET A FERRARINÁL?

2014/11/23. - írta: Baton

A vörös alakulat nyolc hónapja kinevezett csapatvezetője is távozásra kényszerülhet a kiábrándító szezon után.

Az elmúlt hónapokban számos találgatás látott napvilágot a gyenge formát mutató, a mostani szezont – 1993 óta először – jó eséllyel futamgyőzelem nélkül záró Ferrarival kapcsolatban. Korábban összefüggésbe hozták már a csapattal Ross Brawnt, Gerhard Bergert és Bob Bellt is, ám az említett nagy nevek azóta sem érkeztek meg Maranellóba, Brawn és Berger pedig többször is cáfolta volna, hogy újra szerepet kívánna vállalni a Forma–1-ben.

A Sport Bild most viszont újra olajat öntött a tűzre: megbízható forrásokra hivatkozva állítják, a Scuderia éléről hamarosan távozik Marco Mattiacci, akit még áprilisban neveztek ki csapatfőnöknek Stefano Domenicali helyére. „Már lehetséges utód is van: a Marlboro Italia első embere, Maurizio Arrivabene lehet az új csapatfőnök, és neki kell majd visszavezetni Sebastian Vettellel a csapatot az élre. Arrivabene az a személy, aki 1996-ban a McLarentől a Ferrarihoz hozta a Marlboro pénzeit” – írja a lap.

Hogy az általuk vizionált váltást mi motiválná, arról azonban ők is csak spekulálni tudnak: szerintük elképzelhető, hogy a Ferrari új elnöke, Sergio Marchionne nem elégedett Mattiacci eddigi munkájával.

Mattiacci nemrégiben elmondta, rendkívül kiábrándítónak találja a Scuderia idei szezonját. „Egy ilyen év győzelem nélkül olyan, mintha megvonnák tőlünk az oxigént. De biztos vagyok benne, hogy Sebastiannal együtt sikereket érünk majd el. Ő egy intelligens, alázatos és okos fiú” – fogalmazott az olasz, szemernyi jelét sem adva annak, hogy a 2015-ös évet nem a Ferrarival tervezi.

Forrás. telesport.hu

Szólj hozzá!

HAMILTON, ROSBERG ÉS A PSZICHOLÓGIAI HADVISELÉS

2014/11/23. - írta: Baton

Avagy, szájkarate az időmérő után.

Miután Nico Rosberg számára önmagában nem elég a vasárnapi futamgyőzelem a bajnoki cím megszerzéséhez, ezért a német azt reméli, hogy hibára tudja késztetni Lewis Hamiltont, aki ennek következtében a másodiknál rosszabb pozícióba kerül. Az abu-dhabi pole-szerző úgy érzi, csapattársa a Q3-ban elkövetett két hibája (elfékezés) is a nagy nyomás eredménye volt. Miként két hete az interlagosi futamon is azért pördült meg a brit a döntő pillanatban (a bokszkiállások idején, amikor is elévágással próbálta átvenni a vezetést Rosbergtől), mert nagy nyomást gyakorolt rá.

„Én semmit sem veszíthetek, Lewis viszont mindent. Szóval a nyomás az ő vállára nehezül. Ez az én esélyem. Nyomás alatt kell tartanom, amennyire csak lehet. Ha Lewis érzi a nyomást, hibázhat, mint ahogy tette ma vagy Brazíliában. Ott mindvégig tövig nyomtam a gázt, hogy rendkívül magasra helyezzem a mércét, és belehajszoltam abba a hibába. Ha a Williams kicsit közelebb lesz, az máris elég. Ki tudja? Én ezzel próbálkozom, és igyekszem harcba szállni a győzelemért, hogy nyomást gyakoroljak rá” – idézte Rosberget az Autosport.

A német azt azonban hangsúlyozta, a megszerzett első rajtkocka nem bír túl nagy jelentőséggel – noha ez már a 11. idei pole-ja. „Ez idén az egyik erősségem, de ez nem jelent semmit. A vasárnap számít igazán, és ezen a téren sikerült javulnom a közelmúltban, mint azt Interlagos is igazolta” – utalt két héttel ezelőtt aratott győzelmére.

 

„Csak annyit hibáztam ma, mint Nico”

Lewis Hamilton mindeközben nem foglalkozik csapattársa kijelentéseivel, melyeket amúgy is csak pszichológiai trükköknek tart, mellyel a német megpróbálja felidegesíteni őt. „Nem igazán fordítok nagy figyelmet rá! Ma szerintem csak ugyanannyi hibát vétettem, amennyit ő. És ő ráadásul egy extra kört is teljesített a versenyen használandó gumiján, aminek talán holnap még lesz hatása. Nagyon-nagyon kevés hibát vétettünk a szezon során, így nem aggódom. Természetesen Nico mindent megpróbál, hogy boldoguljon a helyzettel, ő így csinálja. Hogy én? Én csak magammal törődöm, és hagyom, hogy a pályán mutatott teljesítményem beszéljen helyettem” – mondta Hamilton a sajtótájékoztatón.

„Nem különösebben vagyok csalódott. De természetesen mindig a pole-ban akarsz lenni. Jó volt a tempóm az időmérőn, de a hosszú etapokon különösen jó. A Q1 és a Q2 is jó volt, a Q3-ban viszont nem sikerült jó kört összeraknom. Nico jó munkát végzett, de csak a holnap számít. Előretekintek, és igyekszem úgy versenyezni, ahogyan mindig is.”

Noha Hamiltonnak vasárnap egy könnyed második hely is elegendő lenne ahhoz, hogy másodszor is világbajnokká koronázzák, ő nem szeretne erre játszani. S elmondása szerint nincs semmiféle nyerő stratégiája holnapra. „Szerintem elég nehéz egy előre meghatározott tervvel nekivágni a versenynek. Minden futamon a győzelem a célom. Minden hétvégén így van. Természetesen mindig próbálod feszegetni a határokat. Nem akarsz túllépni rajtuk, de alattuk sem maradni. A helyzettől függ, hogy mennyire merészkedsz közel hozzá. A legutóbbi versenyen én átléptem a határt, de holnap nem fogom megtenni. Viszont még így is nyerhetek. Majd annak megfelelően hozom meg a döntést, miként alakul a verseny. Már van erről tapasztalatom, jobban felkészültem, mint valaha.”

 

A hiba nem a fékben keresendő

Ami Hamilton ma elkövetett hibáit illeti, Niki Lauda, a Mercedes tanácsadója cáfolta, hogy azok a Mercedes fékjeivel kapcsolatosak. „Hamilton nem elégedett ezekkel a fékekkel, ezt már elmondta párszor. Az viszont badarság, hogy Lewisnak fékproblémái vannak, még ha most ő arra is panaszkodik. Egész évben ilyen fékekkel versenyeztünk, tehát nem ez a probléma. Lewis egyszerűen mindkét próbálkozása során hibázott kicsit, ami végül döntőnek bizonyult” – vélekedett Lauda a Sky Sportsnak.

„Nico ezzel szemben kétszer is nagyszerű kört rakott össze, és ezzel lenyűgözött. De mindegy, mi történik holnap, én biztosra veszem, hogy holnapra mindketten mindent elfelejtenek, és csak az utolsó versenyre összpontosítanak. Nem tudom, ki nyeri majd a bajnokságot, és melyikük mit csinál a versenyig. Én még nem beszéltem velük, és mindenkinek azt mondtam a csapatban, hogy hagyják békén a srácokat, mert jobb, ha maguk vannak” – fogalmazott az osztrák, megemlítve, hogy a két versenyző nemigen kommunikált egymással ezen a hétvégén.

Forrás. telesport.hu

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása