A Mercedes úgy fest, nem nagyon ül a babérjain az idei dominanciájuk láttán sem, sőt! A hírek szerint a német gyár a Bosch-sal karöltve egy olyan motorbefecskendezési rendszeren dolgozik, ami jelentősen növelné a motor teljesítményét. Az új technológiának köszönhetően a 2015-ös erőforrás állítólag már a maximálisan megengedett 500 bar nyomással dolgozik az idei 250-nel szemben, és úgy sajtol ki 40 lóerővel nagyobb teljesítményt magából, hogy még kevesebbet is fogyaszt elődjénél. Az idei erőviszonyokat látva ez igencsak aggasztó lehet a többi csapat szempontjából nézve, hiszen mind teljesítmény, mind fogyasztás terén alapos lemaradásban voltak már eddig is a német márkával szemben.
Érdekesség, hogy a Ferrari autóiban dolgozó Magneti Marelli rendszerei már idén is 500 bar nyomással működnek, és jövőre a Honda is ugyanezzel a technológiával vértezi fel a McLareneket, ám a szintén Magneti Marellit használó Renault-k más elvet vallanak. Szerintük ugyanis, amíg a motor nem dolgozik a maximális15 ezres fordulatszámon (jelenleg 10-11 ezren forognak), addig a befecskendezés nyomatékának növelése nem hoz jelentős teljesítménynövekedést.
Nos, jövőre meglátjuk, kinek lesz igaza...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.