Fernando Alonso jövőjével kapcsoaltban egyre több pletyka kering a Forma-1 berkein belül. Az elmúlt néhány napban szóba hozták már a Red Bullal és a McLarennel is, egykori csapattársa, Felipe Massa szerint azonban hiba lenne a spanyol részéről, ha bármelyiket is elfogadná.
"Nem hiszem, hogy jó döntés lenne, ha csapatot váltana. A McLaren erős lehet majd a Hondával karöltve, de még nem a következő évben. A Red Bull valamivel már másabb tészta, de én azt is nagyon meggondolnám." - mondta a brazil, majd hozzátette, hogy szerinte Alonso csakis a Mercedesért hagyná ott a Ferrarit.
Alonsonak érvényes szerződése van a Ferrarival a 2016-os szezon végéig, a McLaren azonban - a Hondával közösen - akár 30 millió eurót is hajlandó lenne fizetni a kétszeres világbajnok kivásárlásáért. A spanyol pilóta egyelőre cáfolja az eligazolásával kapcsolatos találgatásokat, ám láttunk már nagyobb meglepetést is a Forma-1-ben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.