Jules Bianchi sajnálatos balesete vetett véget a szakadó esőben megrendezett Japán Nagydíjnak. A francia versenyző a futam 43. körében csúszott ki a pályáról, és az éppen Adrian Sutil autóját mentő darunak ütközött. Az eszméletlen Bianchi állapotát előbb a helyszínen igyekeztek stabilizálni az orvosok, majd az elsősegély központból a legközelebbi kórházba szállították - az időjárási körülmények miatt autóval.
A futam egyébként a biztonsági autó mögött rajtolt el, majd két kör megtételét követően leállították a versenyt, s a pilótáknak a Safety Car mögött kellett felsorakozniuk a boxutcában. Az eső enyhülésével, aztán bő negyed óra után újra kigurulhattak a versenyzők a pályára, természetesen még mindig a biztonsági autó vezetésével. Fernanco Alonso Ferrarija azonban nem bírta a kötött tempót, és néhány kanyar megtételét követően megállt a spanyol alatt.
A verseny végül a 10. körben kezdődött el, s Jenson Button vakmerő taktikát alkalmazva rögtön fel is tetette a köztes esőgumikat. A brit pilótának végül bejött a kockáztatás, mivel körönként két másodpercet vert még a 3-4. helyen álló Williamsekre is. Button taktikáját látva aztán néhány körön belül mindenki intermediatekre váltott, mely kiállásoknak köszönhetően a brit fel is jött a harmadik helyre.
Az időmérőt követően sokan úgy gondolták, hogy a Red Bullok gyenge teljesítménye az esős beállításoknak volt köszönhető, s ezen feltevés, bizony hamar be is igazolódott. A Vettel-Ricciardo páros egymás után hagyta ugyanis maga mögött a vizes pályán küszködni látszó Williamseket, így hamarosan a 4-5. helyen találták magukat.
A Mercedesek mindeközben zavartalanul autózhattak az élen, ám Lewis Hamilton nem akart a babérjain ülni, s nemsokára támadásba lendült csapattársával szemben. A 2008-as világbajnok folyamatosan közeledett a túlkormányzottsággal és gumikopással küszködő Nico Rosbergre, majd a 29. körben - a száradó pálya miatt engedélyezett DRS-t kihasználva - meg is előzte egyre lassuló ellenfelét.
A közeledő Red Bullok elől menekülő Button dobogós álmait végül második boxkiállása zúzta végérvényesen össze, mikor is elektromos probléma miatt másodpercekig nem tudott elindulni. Vettel elment mellette, majd alig egy körrel Bianchi balesete előtt Ricciardo is megelőzte. Az ausztrál versenyző kis ideig még harmadiknak is érezhette magát a verseny félbeszakítását követően, Vettel ugyanis nem sokkal korábban a boxba hajtott, Ricciardo pedig megelőzte. A bronzérem azonban végül mégis a németé maradt, miután Sutil és Bianchi kicsúszását követően a versenybírák a 44. kör végén mért eredményeket vették számításba.
A kisebbek közül Vergne ismét elégedett lehet, hisz' a tíz helyes büntetését követően csak a mezőny végéről rajtolható francia, végül a kilencedik, azaz pontszerző helyen végzett.
A Ferrari ismét csalódást keltő eredménnyel zárt, hisz' Alonso már a futam elején kiesett, Raikkönen pedig csak tizenkettedikként zárt.
A 30. JAPÁN NAGYDÍJ HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE 44 KÖR (255,208 KM) UTÁN:
HELY | VERSENYZŐ | AUTÓ | IDŐ | RAJT |
1. | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:51:43.021 | 2 |
2. | Nico Rosberg | Mercedes | +9.180 | 1 |
3. | Sebastian vettel | Red Bull-Renault | +29.122 | 9 |
4. | Daniel Ricciardo | Red Bull-Renault | +38.818 | 6 |
5. | Jenson Button | McLaren-Mercedes | +1:07.550 | 8 |
6. | Valtteri Bottas | Williams-Mercedes | +1:53.773 | 3 |
7. | Felipe Massa | Williams-Mercedes | +1:55.126 | 4 |
8. | Nico Hülkenberg | Force India-Mercedes | +1:55.948 | 13 |
9. | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso-Renault | +2:07.638 | 20 |
10. | Sergio Pérez | Force India-Mercedes | +1 kör | 11 |
11. | Daniil Kvyat | Toro Rosso-Renault | +1 kör | 12 |
12. | Kimi Raikkönen | Ferrari | +1 kör | 10 |
13. | Esteban Gutierrez | Sauber-Ferrari | +1 kör | 15 |
14. | Kevin Magnussen | McLaren-Mercedes | +1 kör | 7 |
15. | Romain Grosjean | Lotus-Renault | +1 kör | 16 |
16. | Pastor Maldonado | Lotus-Renault | +1 kör | 22 |
17. | Marcus Ericcson | Caterham-Renault | +1 kör | 17 |
18. | Max Chilton | Marussia-Ferrari | +1 kör | 21 |
19. | Kamui Kobayashi | Caterham-Renault | +1 kör | 19 |
20. | Jules Bianchi | Marussia-Ferrari | +3 kör | 18 |
21. | Adrian Sutil | Sauber-Ferrari | +4 kör | 14 |
Fernando Alonso | Ferrari | (2. kör) | 5 |
Leggyorsabb kör: Lewis Hamilton (39. kör) 1:51.600
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.