Jules Bianchi súlyos balesetén felül sajnos akadt még egy tragikus hír a Forma-1 berkeiből a vasárnapi napra. Életének 55. évében ugyanis elhunyt Andrea de Cesaris, volt Forma-1-es versenyző.
Az olasz sportember a hírek szerint Rómától nem messze, Suzuki motorkerékpárjával csapódott neki a szalagkorlátnak, melynek következtében a helyszínen életét vesztette.
Andrea de Cesaris 1980 és 1994 között volt tagja a száguldó cikrusz mezőnyének, s ez idő alatt összesen 208 versenyen vett részt. Legjobb eredménye két második hely az 1983-as Német és Dél-Afrikai Nagydíjon, mely idény de Cesaris legeredményesebb szezonja is volt egyben; összesítésben végül nyolcadik lett.
Pályafutása során tíz csapatnál fordult meg, melyből kilencnél pontot is tudott szerezni. Tagja volt a McLaren, az Alfa Romeo, a Brabham, a Tyrell, a Jordan, a Minardi, a Ligier, a Dallara és a Rial csapatának is, legutolsó versenyét azonban egy Sauberrel teljesítette.
Forma-1-es pályafutása elején leginkább gyakori kieséseiről vált elhíresültté, mely "hírnevét" két különös rekord is erősíti. Az 1985-ös és '86-os idényben ugyanis zsinórban 18 futamon esett ki, majd 1987-ben 16-ból 14 versenyt nem fejezett be. Az olasz versenyző nevéhez azonban még egy - valamelyest talán pozitívabb - rekord is fűződik. Ő az a pilóta ugyanis, aki a legtöbb futamon elindulva nem szerzett győzelmet.
1994-es visszavonulását követően de Cesaris 2005-ben és 2006-ban még részt vett az egykori Forma-1-es pilótákat felvonultató Grand Prix Masters sorozatban, ám azóta nem foglalkozott komolyabban versenyzéssel.
Nyugodjon békében!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.