Júliusban vált hivatalossá, hogy 2016-tól Azerbajdzsán is Forma-1-es futamot rendezhet, később azonban az is kiderült, hogy a Baku belvárosában megrendezésre kerülő versenyt Európa Nagydíjnak nevezik majd.
Legutóbb a 2012-es valenciai nagydíj vett részt ilyen néven a száguldó cirkusz versenynaptárában, míg korábban sokáig a nürburgringi versenyt hívták így.
Az azerbajdzsáni futamot az ország fővárosában, Bakuban fogják rendezni, mely az első Forma-1-es nagydíj lesz a volt szovjet utódállam történetében. Baku korábban már vendégül látott nemzetközi versenysorozatokat, többek közt az FIA GT bajnokságát is, ám a Forma-1 mezőnyének egy teljesen új pályát hoznak létre, melyet - a legtöbb új aszfaltcsíkhoz hasonlóan - Hermann Tilke tervezett.
A belvárosi pályán 6006 métert kell majd megtenniük a versenyzőknek egy kör teljesítéséhez, s ezen idő alatt egy 2,2 kilométeres padlógázos szakaszon is átszáguldanak a pilóták. Az új aszfaltcsík - a most ismertetett tervek szerint - összesen 20 kanyart (12 balos és 8 jobbos) fog tartalmazni, melyen az átlagsebesség 280, a végsebesség pedig 340 km/óra körül lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.