A Pirrelit már az Orosz Nagydíjat követően is rengeteg támadás érte a túlontúl konzervatív gumiválasztás miatt, hiszen mint emlékezetes, Nico Rosberg tulajdonképpen egyetlen szett gumival teljesítette az egész versenytávot, ami a jelenleg érvényben lévő gumiszabályok történelmében példátlannak mondhat, s bár ebben nagy szerepet játszott a szinte tükörsima felületű aszfalt is, a legtöbben mégis a Pirellit okolják a boxkiállások hiánya miatt unalomba fulladt verseny miatt.
A hét elején aztán Felipe Massa fejezte ki nemtetszését, illetve aggodalmát a Pirelli hátralévő futamokra szánt gumikeverékei, és különösképp hazai futamára, a Brazil Nagydíjra szánt keverékei miatt. A Williams versenyzője elmondta, hogy szerinte teljességgel elfogadhatatlan a Pirelli Brazíliába szánt gumiválasztása, hiszen - Oroszországhoz hasonlóan - ott is egy teljesen friss aszfaltcsík fogadja majd a száguldó cirkusz mezőnyét, és a gumiszállító tervei, miszerint a közepes és a kemény keverékű abroncsokat viszik Interlagosba balesetveszélyt okozhatnak.
Nos, a Pirelli - akkori kijelentéséhez hűen - megfogadta a tanácsokat, és bejelentette, változtat az eredetileg Brazíliába szánt felhozatalán. Ennek értelmében a kemény keverékű abroncsok kimaradnak a kínálatból, és helyettük a lágy összetételű gumik juthatnak szerephez - a közepes keverék marad.
A Pirelli másik két versenyhelyszínre szánt gumikínálata változatlan maradt, így Austinban szintén a lágy és a közepes, Abu-Dhabiban pedig a lágy és a szuperlágy keverékű gumik állnak majd a csapatok rendelkezésére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.