A Ferrari egykori zseniális csapatfőnöke, Jean Todt meglátása alapján az olasz istálló még messze nincs olyan kilátástalan helyzetben, mint amilyenben az ő 1993-as kinevezésekor volt. Az FIA jelenlegi elnöke szerint ez a hullámvölgy még nem követel olyan léptékű változtatásokat, amelyeket sokan rebesgetnek.
"Amikor 1993-ban átvettem a Ferrari irányítását a csapat csak árnyéka volt egykori önmagának, s már annak is örülni kellett, ha egy versenyt be tudtunk fejezni. Most, azért még koránt sincs ilyen rossz a helyzet" - nyilatkozta a francia sportvezető.
Mint azt tegnap megírtuk, a maranellói gárda mérnőki csapatának vezetője, Pat Fry szerint az istálló már a 2015-ös évre koncentrál, s az idei kudarcokat követően az idény hátralevő részében inkább a jövő évi fejlesztéseket teszteli.
Mindenesetre a Ferrari legközelebb a hétvégi, Szingapúri Nagydíjon bizonyíthat, ami magyar idő szerint vasárnap 14.00-kor kezdődik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.