Kamui Kobayashi helyzete nem épp irigylésre méltó a Forma-1-ben, hisz' most már "hagyományosan" mindössze néhány nappal a futam előtt értesül róla, hogy kell-e versenyeznie az adott hétvégén, avagy sem. Belgium óta megy a huzavona a japán pilóta körül, ahol is a háromszoros Le Mans-i győztes, André Lotterer kapta meg Kobayashi helyét, majd az azt követő Olasz, illetve Szingapúri Nagydíjon ismét a japán bizonyíthatott. Egészen idáig kérdéses volt, ki vezetheti majd Marcus Ericsson mellett a másik Caterhamet Suzukában, de most végre kiderült: Kobayashi hazai közönsége előtt is bizonyíthat.
A japán pilóta természetesen nagyon boldog a bejelentés kapcsán, és reméli, sikerül majd egy szép eredménnyel megörvendeztetnie a haza szurkolókat. "Ez egy igazán különleges pálya számomra. Hiszen amellett, hogy ez a hazai versenyem, itt vehettem részt először egy Forma-1-es szabadedzésen még 2009-ben, majd három évvel később itt szereztem életem első dobogós helyezését is." - emlékezett vissza Kobayashi.
A Japán Nagydíj vasárnap, magyar idő szerint 8:00-kor kezdődik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.