Az első edzés behúzását követően a Mercedesek nem adtak alább a lendületükből, és a második tréninget is megnyerték. A sorrend ezúttal is - a már-már szokványosnak mondható - Hamilton, Rosberg lett, ám a két riválist mindössze 3 ezred másodperc választotta el egymástól, ami nagyjából 15 centiméternek(!) felel meg. Hamilton 1:39.085-ös idővel kaparintotta meg az első helyet, rajta és Rosbergen kívül azonban senkinek nem sikerült 1 perc 40 másodperc alá szorítani szorítani az idejét, így a harmadik helyen végző Alonso hátránya már több, mint egy másodperc lett. Az első edzésen technikai gondok miatt csupán öt kört teljesítő Ricciardo a negyedik helyet szerezte meg, az időmérőt teljes hajtásegység-csere miatt kihagyó csapattársa azonban az utolsó helyen zárt. Ricciardo mögött Massa, Raikkönen, Kvyat lett a sorrend. Az első tréningen remekelő McLarenek visszacsúsztak a második etapra. Magnussen nyolcadik, Button kilencedik lett. Meglepetés még Valtteri Bottas gyengécske eredménye. A finn pilóta csak a tizenegyedik helyre hozta be a Williamsét.
A 2. SZABADEDZÉS HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE:
HELY | VERSENYZŐ | AUTÓ | IDŐ | KÖRÖK |
1. | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:39.085 | 18 |
2. | Nico Rosberg | Mercedes | 1:39.088 | 34 |
3. | Fernando Alonso | Ferrari | 1:40.189 | 29 |
4. | Daniel Ricciardo | Red Bull-Renault | 1:40.390 | 30 |
5. | Felipe Massa | Williams-Mercedes | 1:40.457 | 36 |
6. | Kimi Raikkönen | Ferrari | 1:40.543 | 32 |
7. | Daniil Kvyat | Toro Rosso-Renault | 1:40.631 | 34 |
8. | Kevin Magnussen | McLaren-Mercedes | 1:40.641 | 38 |
9. | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 1:40.698 | 36 |
10. | Nico Hülkenberg | Force India-Mercedes | 1:40.800 | 25 |
11. | Valtteri Bottas | Williams-Mercedes | 1:40.828 | 37 |
12. | Romain Grosjean | Lotus-Renault | 1:41.054 | 31 |
13. | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso-Renault | 1:41.110 | 36 |
14. | Sergio Pérez | Force India-Mercedes | 1:41.123 | 35 |
15. | Pastor Maldonado | Lotus-Renault | 1:41.158 | 37 |
16. | Adrian Sutil | Sauber-Ferrari | 1:41.332 | 33 |
17. | Esteban Gutierrez | Sauber-Ferrari | 1:41.420 | 34 |
18. | Sebastian Vettel | Red Bull-Renault | 1:43.980 | 19 |
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.