Mint azt tegnap megírtuk, egyes források már tudni vélik, hogy Fernando Alonso aláírta szerződését a McLarennel, így jövőre náluk folytatja pályafutását. Mivel azonban hivatalos megerősítés továbbra sincs, így még mindig maradnak a találgatások és spekulációk, kihez miért, vagy éppen miért nem menne.
Nos, ezúttal éppen a McLaren istálló van a porondon, mégpedig azért, mert sajtóértesülések szerint, jövő évi motorbeszállítójuk, a Honda alapos lemaradásban van az erőforrás fejlesztésében, melybe állítólag már külsős szakembereket is bevontak. A pletykák szerint körülbelül három hónapos a japán cég elmaradása, s még mindig gondok vannak a teljesítménnyel és a fogyasztással is.
Alonso jövőjével kapcsolatban érdekes kérdés, hogy ezen hírek ismeretében, mi járhat a fejében. Hisz' a kétszeres világbajnok spanyol már 34 éves, tehát nem várhat éveket, hogy egy konstrukció kiforrja magát. Márpedig, ha hinni lehet a szóbeszédnek, egyelőre úgy fest, hogy a McLaren 2015-ben sem lesz sokkal versenyképesebb, ez pedig Alonso szempontjából nézve nem sok jót ígér.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.