A mai nappal új korszak veszi kezdetét a Ferrari életében: 23 év után Luca di Montezemolo hétfőn hivatalosan is leköszön a márka elnöki posztjáról, s helyét a Fiat ügyvezető igazgatója, Sergio Marchionne veszi át. A paddockban korábban az a hír járta, hogy a csapat erre a napra időzíti bejelentését 2015-ös versenyzőfelállásáról – azaz Sebastian Vettel érkezése és Fernando Alonso távozása is hivatalossá válhat.
Marchionne korábban a spanyollal való szerződésbontásukat firtató kérdéseket azzal hárította, hogy amíg nem áll hivatalba a Ferrarinál, nem kíván foglalkozni a témával. Egyes források szerint azonban ma végre pont kerülhet a találgatások végére.
Sebastian Vettelt természetesen az Orosz Nagydíj hétvégéjén is faggatták arról, mikor teszi meg a várva várt bejelentését, ám ő egy széles mosoly kíséretében csak annyit mondott:„Nincs újdonság. Remélem, hogy hamarosan bejelentést teszünk, és mihelyst ez megtörténik, már elég okosak lesztek ahhoz, hogy kitaláljátok, miért is vártam eddig” – mondta csütörtökön az újságíróknak. Vettel a Japán Nagydíj szombatján jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Red Bulltól.
Miközben Fernando Alonso vasárnap a futam után előrevetítette, már csak pár részletet kell tisztáznia ahhoz, hogy bebiztosítsa jövőjét, arra is utalást tett, hogy nem Mercedes-motoros csapattal versenyez 2015-ben. Több forrás tudni véli, a kétszeres világbajnok már megállapodott a McLaren-Hondával. Amennyiben a Ferrari hivatalosan is megerősíti, hogy különválnak útjaik, talán egy lépéssel a spanyol bejelentéséhez is közelebb kerülnénk.
Egyelőre azonban csak egy biztos: az elnökcsere a Scuderiánál a mai napon megtörténik. Luca di Montezemolo már el is köszönt a gyártó dolgozóitól, akiknek 1993 óta volt a főnöke, s akikkel a Forma–1-ben nyolc konstruktőri és hét egyéni bajnoki címet, valamint 117 versenyt nyert. Ezzel a csapat történetének legsikeresebb elnökeként távozik.
Forrás: telesport.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.