Az már a múlt hét végén biztossá vált, hogy az amerikai és a brazil megmérettetést kihagyó Caterham Abu-Dhabiban visszatér a versenypályára, hétfőn pedig az is kiderült, hogy a csapat egyik autóját Kobayashi Kamui vezetheti majd, az viszont, hogy ki lesz a japán márkatársa máig kérdéses volt. Csütörtökön azonban pont került az ügy végére, a csapat ugyanis megerősítette, hogy ezen a hétvégén korábbi tesztpilótája, Will Stevens kap lehetőséget. A brit pilóta jól ismeri a zöldeket, a szezon közepén pedig a gárda 2014-es autóját is tesztelhette.
„Nagyon izgatott vagyok, hiszen különleges lehetőséget kaptam a csapattól. Hálával tartozom mindenkinek, aki tett azért, hogy ez az egész megvalósulhasson” – idézte Stevens szavait a Caterham hivatalos közleménye. „Úgy érzem, készen állok a Forma–1-es debütálásra! Már várom, hogy a csapat tagjaként, valódi versenykörnyezetben dolgozhassak, azok után, amit eddig közösen elértünk a tesztek alatt, és a gyár szimulátorában. Remélhetőleg ez mind olyan dolog, mely segítségével együtt képesek leszünk jól felkészülni a 2015-ös szezonra!”
„Már jól ismerjük Willt, hiszen hosszú ideje tagja versenyzői akadémiánknak, és ami még ennél is fontosabb, rengeteg időt töltött a szimulátorban, ahol nagyjából 10.000 kilométert teljesített, tehát fontos adatokat gyűjtött a csapat számára” – mondta a Caterham vezető mérnöke, Gianluca Pisanello. „Ezen felül Silverstone-ban több mint 500 kilométert teljesített a 2014-es autóval, a teszt során pedig tempója meglehetősen ígéretesnek tűnt. Ennek köszönhetően ő volt az egyik első számú jelöltünk, az pedig hogy visszatérésünkkor itt lehet, nagy örömünkre szolgál” – tette hozzá.
Stevens már 17 éves korában a Forma-1 közelébe került, a Honda ugyanis felkarolta a fiatal versenyzőt, a csapat kiszállását követően azonban ez a kapcsolat is megszakadt. A most 23 éves sportember később több kétliteres Forma-Renault bajnokságban is megfordult, majd a Renault-világszéria csúcskategóriájába került. Itt három teljes szezont futott; legjobb év végi eredményét 2013-ban érte el, akkor ugyanis negyedik lett a bajnokságban, idén viszont két futamgyőzelmet is szerzett, igaz „csak” hatodikként zárt.
Forrás. telesport.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.